player playlist

2014. június 4., szerda

~10. összetört álom

Sziasztok! Megint sok időt kihagytam, sajnálom ,de ti is a sulira készültetek gondolom..:) Most viszont itt a NYÁR úgy van jól hallottátok szóval tengernyi időm lesz az írásra és remélem nektek pedig az olvasásra! :) Remélem tetszeni fog ez a rész is<3 3komi után jön a következő rézszPuszi:Eszti

2014.06.02                                           Kedves Naplóm!


Ma reggel már nagyon korán fent voltam ,hogy Justinnal egy perccel se kevesebb időt tudjak eltölteni mint ami megvan beszélve. Szeretem érezni a melegségét. Ebből pedig nem engedek úgy hogy összekaptam magam és siettem le reggel 5órára a kertbe.Szerencsére Hanna néni nem ébredt fel így tudtunk nyugodtan beszélgetni. Justin már lent várt rám.
-Szia szépség! Azt hittem 5re beszéltük meg. De legközelebb jöhetek később is ,hogy ki tudd pihenni magad.
-Haha Justin. Pont időben értem le. Én ezt nem veszem be. Mellesleg ,hogy hogy az az új nevem ,hogy szépség?
-Hát gondoltam megleplek..
-De most komolyan!
-Ez az igazság.
ÚÚÚ ez el nem mondható érzés! Justin ilyet mondott nekem! Én ezt nem hiszem el! Ez annyira jól esett mint még semmi. Annyira zavarba jöttem és elvörösödtem hogy egy szó sem jött ki a számon.
-Na de most szeretnék neked átadni valamit.
-Igazán? És mi ünnepből kifolyólag?
-Csak szeretetből.-majd előhúzott egy borítékot.
Egy Justin Bieber koncert jegy volt benne.
-Hát ez fantasztikus!!-megöleltem.-Köszönöm! Ennél csodálatosabb ajándékot az életben nem kaphattam volna!
-Remélem még nincsen. Haha bár ahogy elnézlek még nincs.
-Hát úgy volt hogy megyek ,de mikor lesérültél inkább szerettem volna ,hogy meggyógyulj és pihend ki magad. Azóta nem is hallottam róla ,hogy lesz koncert.
-Kedves hogy így aggódsz ,de kutya bajom. Viszont ez a koncert nem több személyes csak egy...mégpedig itt helyben!
-Ez komoly?! Nekem adsz koncertet?
-Csak neked! Mert én ilyen rendes srác volnék ugye bár!
Mindketten nevettünk én ,mert ilyen figyelmes és CSAK nekem ad egy koncertet, ő mert marha vicces volt! :D
Elővette a gitárját amit mellesleg a nénikém nappalijában tartott.(A kis helytakarékos!)
Az ölébe vette és elkezdte játszani a világ legszebb dalait. One less lonely girl, take you,és még sok mást.
-Justin ez gyönyörű volt!Köszönöm!
Felállt és kinyújtotta a karját ,hogy megöleljem.
Az ölelés hosszú ideig tartott és a feje kezdett az én fejemmel egy vonalban lenni és az szája lassan és óvatosan közeledett az enyémhez míg nem az ajkaink összeforrtak és heves táncot lejtettek. Hosszú pillanat volt ez a sók és felemelő érzés, azt hittem ,hogy a levegőbe repülök míg Justin el nem húzta a száját.
-Jaj...Ne haragudj! Ez nem kellett volna..felejtsük el.
-De miért?! Justin neked csak annyit jelentek mint egy rajongód a sok közül? Folyton olyan jeleket adsz amit nem tudok hova tenni. Ez is egy ilyen akart lenni vagy egy csók nem jelentek számodra semmit?
-Nem! Nem arról van szó! Barbi nekem nagyon sokat jelentesz és a nénikéd is. Nem akarlak elveszíteni titeket. Kérlek értsd meg ,hogy ezt nekem nem lehet...
-De miért?
-NEKEM BARÁTNŐM VAN!
-Ó tényleg? Szegényt sajnálom ,hogy egy olyan barátja van aki szenvedély miatt bárkit lecsókol! Lefogadom ,hogy szegény Selena az!
Bementem a házba és faképnél hagytam Justint. Hogy ehetett ilyet velem?! Megcsókol aztán azt mondja felejtsük el mikor tudja nagyon jól ,hogy nekem ő életem szerelme? Még az újságok sem írták ,hogy barátnője van ,de úgy látszik ,hogy a saját rajongóiban sem bízik meg.Nem is akarom többet soha sem látni! Már azt sem tudom ,hogy mit keresek itt Atlantában? A várost már láttam a nénikémmel már eltöltöttem elég sok időt Justint pedig már látni sem akarom! Már egyébként is hiányzik az otthonom....Haza az első géppel hazamegyek!
Már fél órája pakolom a cuccaimat és smst is írtam Anyunak ,hogy nem sokára otthon leszek. Majd ha elolvass akkor már úgy sem tud róla lebeszélni mert már a gépen leszek. Vízhatlan dzsekit vettem fel az új air maxemmel és majd levittem a bőröndömet a nappaliba. Mielőtt még végleg elmentem volna azért szerettem volna elbúcsúzni Hanna nénitől. Még is csak ő tette élvezetessé ezt az utazást. Ő vitt várost nézni és ő vidított fel mikor éppen nem voltam jó hangulatban.
-Te meg mit csinálsz itt esőkabátban bőrönddel? Hová készülsz?
-Haza megyek.
-Micsoda? Nem érzed itt jól magad?
-De ,de nagyon is! Nem arról van szó hanem már nem köt engem ide semmi úgy érzem.. Hanna nénin kívül már nincs itt semmim. Már nem is tudom minek jöttem ide Atlantába azon kívül hogy a nénit meglátogassam.
-Mi történt? Érzem valami nincs rendben...
-Semmi nem történt csak úgy érzem ahogy elmondtam. Muszáj elmenem ,de biztos vagyok benne ,hogy még vissza jövök Hanna nénit meglátogatni egyszer.
-Hát ha tényleg így érzed akkor rád bízom. Már egy igazi felnőtt nő vagy viszont anyád tud róla?
-Tud igen. Már küldtem neki üzenetet.
-Akkor Barbi hát igazán sajnálom ,hogy elmész remélem ,hogy hosszabb ideig is itt leszel nálunk. Nem tudnánk ezt az egészet még is megbeszélni?
-Hanna néni nincs mit megbeszélni...tényleg. Ha nem haragszol akkor én már is mennék.
-Már is? A viharban? Nagyon zuhog kint az eső.
-Áá nénikém ez semmi. Egy repülő többet i kibír!
-Hát jó. Gyere ide! Remélem hamarosan újra látlak! Akár a közösségi oldalon akár itt nálam is! Viszlát Barb és vigyázz magadra!
-Úgy lesz! Add át üdvözletemet a lányoknak!
Szegény Hanna néni iszonyatosan sajnáltam őt azért amiért rajta csattant az én lelki bánatom ,de elkellet mennem. És remélem tényleg látom még őt valaha. Rendeltem magamnak egy taxit is. Nem akartam ,hogy Hanna néni  vigyen még ki is mikor ez hogy elmegyek így is fáj neki ne ,hogy még megkérem ,hogy vigyen el oda ahova ő nem engedne el. A kocsi hamar megérkezett és hamar oda is ért a reptérre. A vihar miatt pont már csak az Atlantából ,Magyarországra érkező repülő indult el ma utoljára. Vettem jegyet és felszálltam a gépre pont az indulás előtt. Kedvem lett volna sírni a gépen miközben felszálltunk, de nem tudtam. Volt bennem szomorúság és sírhatnék is ,de a harag is dúlt a szívemben ami miatt egy könnycsepp sem hullott ki a szememből. Ez a repülő út sem volt olyan jó mint mikor jöttem még Atlantába nagy vidáman teli élet kedvvel. Ebben a pillanatban a szél egy nagyot dobott a repülőn és egy hatalmasat dörrent az ég. A kapitány mindenkit nyugtatott hogy őrizzük meg a nyugalmunkat ugyan is megszakadt a vonal a parancsnoksággal, de ha mindenki elveszíti a fejét abból még nagyobb baj lesz. Biztos igaza lehetett ,de egy ilyen szituációban nehéz nyugton ülni. Mellettem egy jó pár méterre lecsapott egy villám egyenesen a gép mellé.
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ-sikoltást hallottam és a gép....

2 megjegyzés: